Meghívó
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya 2023-ban Csíkszeredában rendezi meg a XXXI. Tudományos Ülésszakát. A konferencia ezúttal is lehetőséget nyújt majd az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok újdonságainak és főleg ezek gyakorlati vonatkozásainak a megismerésére. A rendezvény jó alkalom egymás munkájába való betekintésre és a tudományos jelleg mellett új kapcsolatok kialakítására és a régiek ápolására.
A tudományos ülésszak során a továbbképző tanfolyamok és plenáris előadások mellett az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok területéről szabadon választott előadások hangzanak el. Az előadások időtartama 10 perc, esetismertetés és poszterbemutatás 5 perc, hozzászólás 3 perc. A dolgozatok szerzői közül legalább egy EME tag kell legyen (kivéve a külföldi vendégeket).
Az ülésszak tudományos bizottsága a beküldött összefoglalók alapján a dolgozat poszterként való bemutatása mellett dönthet. A szekcióülésen csak az mutathat be dolgozatot vagy posztert, aki 2023. március 10-ig bejelentkezett és elküldte az összefoglalót.
Az összefoglalókat elektronikus úton kell beküldeni, kitöltve a www.orvtudert.ro honlapon február 13-tól március 10-ig elérhető űrlapot.
A bemutatásra szánt dolgozatok magyar nyelvű összefoglalói megjelennek az Orvostudományi Értesítő különszámában. Az összefoglalók közlésének feltétele a részvételi díj határidőig történő kifizetése.
Az előadások és poszterek teljes terjedelemben közölhetőek az Orvostudományi Értesítőben. A szerzői útmutatónak (www.orvtudert.ro, Szerzőknek menüpont) megfelelően szerkesztett kéziratokat a www.editorialmanager.com/orvtudert honlapon keresztül lehet beküldeni.
A jelentkezés kizárólag elektronikus úton, szakosztályunk honlapján történik 2023. február 13-tól április 11-ig. Kedvezményes regisztráció március 10-ig lehetséges. Az online jelentkezéskor minden esetben mellékelni kell a részvételi díj befizetési bizonylatát. Április 12 és április 20 között a regisztráció nem lehetséges, aki április 11 után szeretne jelentkezni, csak a konferencia helyszínén teheti meg.
Részvételi díj befizetésétől mentesül, minden olyan kolléga, aki bemutatandó dolgozatát teljes terjedelmében és az Orvostudományi Értesítőben közlésre alkalmas formában a kedvezményes jelentkezési határidőig (március 10-ig) beküldi.
Remélve, hogy az immár hagyományos évi Tudományos Ülésszak minden résztvevő számára tartogat hasznos szakmai ismereteket, baráti találkozókat és kulturális élményeket, várjuk Önöket Csíkszeredéban.
Dr. Szilágyi Tibor, egyetemi tanár |
az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály elnöke |
Dr. Kraft Hunor |
a Szervezőbizottság elnöke |