XVII. Tudományos Ülésszak
Hallgatói pályázat

Pályázati kiírás

A pályázat célja az erdélyi magyar egyetemi hallgatók tudományos-szakmai képzésének támogatása.

A pályázat tárgya: Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya 2007. április 12 - 14 között Kolozsváron megrendezésre kerülő XVII. tudományos ülésszakán való résztvétel támogatása, amelyik magába foglalja a tudományos ülésszakon, a továbbképzőkön, az állófogadáson, az operaelőadáson és a társasági programon való részvételt, a rendezvény mappáját valamint két éjszakára szállást az Unitárius Kollégium Diákszállásán.

Helyek száma: 20.

Pályázók köre: bármely romániai felsőoktatási intézmény hallgatója. A pályázónak kötelezően EME tagnak kell lenni.

A pályázat egy részletes szakmai önéletrajz benyújtásából áll. Aki dolgozatot vagy posztert is szándékszik bemutatni (nem feltétele a pályázat elnyerésének), az összefoglalót is mellékelje pályázatához.

A pályázatot a szakosztály székházába kell eljuttatni személyesen (munkanapokon 13-15 óra között) vagy postán:
cim Postacím:
Aleea Cornişa 18/12
540103 Tg. Mureş

A pályázatokat az ülésszak tudományos bizottsága fogja elbírálni. A sikeres pályázók névsorát 2007 március 1-én tesszük közzé a Szakosztály honlapján.

Jelen pályázattól függetlenül, minden résztvevőnek el kell juttatni a jelentkezési lapot a Tudományos ülésszak helyi szervezőbizottságához! (cím, feltételek, stb. megtalálható a honlapon).

Eredményhirdetés

Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya 2007. április 12 - 14 között Kolozsváron megrendezésre kerülő XVII. Tudományos ülésszakán való részvétel támogatását az alábbi hallgatók nyerték el:

    1. Andó Réka
    2. Balogh Ervin Szabolcs
    3. Bartha Hajnal Júlia
    4. Chici Andrea Réka
    5. Csifó Enikő
    6. Csiszér István
    7. Domokos Lajos Csaba
    8. Erdődi Nóra
    9. Fóris László
    10. Hadnagy László
    11. Koncz Zsuzsa
    12. Kovács Andrea
    13. Madarász Csilla
    14. Orosz Jácint István
    15. Sepsi Miklós Lóránt
    16. Sepsi Orsolya
    17. Száva Hunor
    18. Széplaki Kinga
    19. Szöcs Iringó
    20. Tomas Mónika

A támogatás magába foglalja a tudományos ülésszakon, a továbbképzőkön, az állófogadáson, az operaelőadáson és a társasági programon való részvételt, a rendezvény mappáját valamint két éjszakára szállást az Unitárius Kollégium Diákszállásán.

 
© 2010-1018 EME, Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály
Eredeti webdesign: Arcsin |Ikonok: famfamfam|Arculat: orbank|Tartalom: szilagyi