XXI. Tudományos Ülésszak
Hallgatói pályázat

Pályázati kiírás

A pályázat célja az erdélyi magyar egyetemi hallgatók, rezidens orvosok és doktoranduszok tudományos-szakmai képzésének támogatása.

A pályázat tárgya: Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya 2011. április 7-9 között Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő XXI. Tudományos Ülésszakán való résztvétel támogatása, amelyik magába foglalja a  rendezvény mappáját, a tudományos ülésszakon, a továbbképzőkön, az állófogadáson való részvételt valamint két éjszakára szállást.

Helyek száma: 10 - egyetemi hallgatók számára, 10 - rezidens orvosok, doktoranduszok számára.

Pályázók köre: a pályázónak kötelezően EME tagnak kell lenni.

Egyetemi hallgatók esetében a pályázat egy részletes szakmai önéletrajz benyújtásából áll. Aki dolgozatot vagy posztert is szándékszik bemutatni (nem feltétele a pályázat elnyerésének), az összefoglalót is mellékelje pályázatához. A TDK összefoglaló füzetében már megjelent munkát az EME konferencián nem lehet bemutatni.
Rezidens orvosok, doktoranduszok csak első szerzős dolgozattal pályázhatnak. A pályázathoz egy részletes szakmai önéletrajzot és a dolgozat összefoglalóját kell benyújtani.

A pályázatot a szakosztály székházába kell eljuttatni személyesen (munkanapokon 13-15 óra között) vagy postán:
cim Postacím:
Aleea Cornişa 18/12
540103 Tg. Mureş

A pályázatokat az ülésszak tudományos bizottsága  fogja elbírálni. A sikeres pályázók névsorát 2011. március 11-én tesszük közzé a Szakosztály honlapján.

Az elbírálásánál az ülésszak tudományos bizottsága az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • tudományos tevékenység,
  • előadás vagy poszter bemutatása,
  • korábban bemutatott és/vagy közölt dolgozatok,
  • kapott-e támogatást az előző években,
  • mióta tagja az EME-nek.
Aki dolgozatot/posztert szándékszik bemutatni, annak összefoglalóját az Orvostudományi Értesítő honlapján keresztül online mindenképp be kell küldeni.
Jelen pályázattól függetlenül, minden résztvevőnek a Konferencia helyi honlapján is kell regisztrálni.

Eredményhirdetés

Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya 2011. április 7-9 között Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő XXI. Tudományos Ülésszakán való résztvételi támogatásra 13 egyetemi hallgató és 5 rezidens orvos pályázott. Valamennyi pályázat pozitív elbírálásban részesült, a nyertes hallgatók és rezidens orvosok névsora:

Egyetemi hallgatók:

    1. Andó Melinda
    2. Bartos Edina
    3. Bozsodi Árpád
    4. Éltes Péter-Endre
    5. Fábián Zoltán
    6. Gergely Kinga
    7. Kedves Hanga
    8. Kirizs Róbert
    9. Suvanjeiev Róbert Gábor
    10. Szabó Szilvia
    11. Szabó Zsuzsánna
    12. Tripon Róbert
    13. Veres Orsolya

Rezidens orvosok

    1. Bereczki Zsolt
    2. Fetés Péter
    3. Szilágyi Timea
    4. Szöllösi Attila
    5. Vida Árpád

A támogatás magába foglalja a  rendezvény mappáját, a tudományos ülésszakon, a továbbképzőkön, az állófogadáson való részvételt, valamint két éjszaka szállást (Termál Fürdő Ifjúsági Tábor).

 
© 2010-1016 EME, Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály
Eredeti webdesign: Arcsin |Ikonok: famfamfam|Arculat: orbank|Tartalom: szilagyi